Nem teszem a rosszat, szeretem a jót. A legtöbb ember kirekeszt, azt hiszi, Ő többet tesz. Nem gondolkodik, csak cselekszik – én pedig csak érzek. Éppen ezért, gyakran elvérzek. Mert először azt látom Bennetek, ami legnagyobb erényetek, aztán felrobban az illúzió és szanaszét szállnak a darabjai. Nem sajnálom, hogy más vagyok, magam nem áltatom, csak néha vágyom, hogy közétek tartozhassak. Aki él, nem csupán remél. Aki vad. Aki nem takar, csak ad, mégis tagad. És mindent a világon megkap, mert egyszerűen így lett összerakva. Féltékeny vagyok. Rátok. És igyekszem nem bánni, társam az életben megtalálni, de nem megy, kár erőltetnem. Ha kár is, megteszem, mert ez az, ami még vigaszt nyújt nekem, hogy ne érezzem annyira üresnek a lelkem. Ti szipolyoztatok ki. Anélkül, hogy tudtátok volna a nevem.
És volt egy pillanat, pillanat, amelyik mindig van. Lóg a levegőben, párásít, könnynek hívják talán? Nem emlékszem, ritkán látom csupán. Elhiszem mindig, hogy vége.
Soha nem lesz.